Minden nap döntést hozunk. Már reggel azzal, hogy mit vegyünk fel, mikor induljunk munkába, melyik ajtónál szálljuk fel a buszon, stb.
Ezek a napi rutinhoz tartozó döntések, amelyek meghozatalánál - jó esetben - nem használjuk fel az agyi kapacitásunk 100%-át.
Ám vannak a nehéz döntések, munkával, magánélettel kapcsolatban például.
Honnan tudod, hogy jól döntöttél? Mit érzel akkor? Megkönnyebbülsz? Ha igen miért...mert döntöttél végre, vagy mert tudod, hogy jól döntöttél? Ha nem jobb utána, akkor felmerül benned az, hogy talán rosszul döntöttél? Meggondolod magad ezért? Vagy kitartasz a döntésed mellett bízva abban, hogy az idő Téged igazol? Tudom, ezekre a kérdésekre csak az IDŐ adhat választ...
De vajon az ember a szívére hallgasson, vagy az eszére? Mert e két "súgó" a legritkább esetben mondja ugyanazt...nehogy egyszerű legyen.
És megint csak IDŐ...
De mégis...miért nehéz néha meghozni azt a döntést, amiről azt érezzük, hogy hosszútávon jó lesz? A bizonytalanság, hogy tényleg jó lesz-e?
IDŐ...
Miből tudja az ember meríteni azt az erőt, amelynek segítségével meg tudja azt lépni, amit meg kell? Talán egy másik ember jelenlétéből? Talán a napsütésből?
Félünk döntéseket hozni, mert titkon, vagy nem titkon, mindenki azt szeretné, ha Ő járna jól.
Ez újra csak IDŐ...
Márpedig néha meg KELL lépni azt, amit nagyon nehéz...amin akár a jövőnk múlhat...a boldogságunk...az életünk...ezt persze tudjuk józan ésszel, de mégis nehéz...nehéz, mert megváltoztatja az életünket, és ugye azt nem látni előre, hogy milyen irányban...de el kell indulni az úton. Sajnos itt nincs olyan, hogy elindulunk a kereszteződésnél balra, és ha nem tetszik az irány, ha "eltévedtünk, akkor visszatolatunk a kereszteződéshez, és megpróbáljuk a másik irányt.
A Sors nem nyom a kezünkbe se térképet, se GPS-t, hogy megmutassa Nekünk a helyes irányt...így Nekünk kell megtalálni...számos akadályt leküzdve, de ha kitartunk, sikerülni fog, és célba érünk...csak IDŐ...
Ha sikerült meghozni a döntést, tartsunk ki mellett, mert valószínűleg nem véletlenül döntöttünk úgy, ahogy...nagyon fontos, hogy elhatározzunk valamit, és ahhoz tartsuk magunkat...még ha néha az összes energiánkat felemészti...még akkor is, ha sírunk emiatt...még akkor is, ha nagyon fáj...mert minden döntésnek van egy fájdalmas része...a veszteség...
Amikor döntesz, veszítesz...de egyben nyersz is...bezársz egy ajtót, és közben kinyílik egy másik. Lehet, hogy ott, és akkor nem veszed észre...még akkor sem, ha az orrod előtt van...mert talán félsz meglátni...hiába mondják mások, Te nem látod...de idővel észre fogod venni...mert észre KELL venni, ahhoz, hogy élj...
Döntés után, ha fájdalmas volt, és megviselt, akkor padlón érzed magad...ez természetes, de az nem, ha onnan nem akarsz/tudsz felállni...más ember leszel...újratanulod önmagad, új dolgokat fedezel fel...megváltozol....sokat gondolkodsz, keresed az okokat, hogy miért alakult így...hidd le, tök mindegy...így alakult, ha a múlton töprengsz, nem segíti elő se a jelenedet, se a jövődet...csak nyisd ki a szemed...és észreveszed, hogy Rád is vár egy Csoda...kezdetben apró történések...jó dolgok...egy mosoly...egy telefonhívás...élmények...amik lassan elkezdenek abban segíteni, hogy felépítsd önmagad. És ez jó...ha tudod Őket értékelni, akkor jó úton haladsz, és a döntésed miatt hálás lehetsz magadnak...ha nem veszed észre, akkor nem jutsz előre...egy helyben toporogsz...és jobb nem lesz, csak rosszabb...mint tudjuk, a stagnálás nem szinten maradás, hanem valójában csökkenés...csökken az Életed...Te magad...
Bátran, és határozottan előre, még ha oly nehéz is, de megéri!Idővel rájössz..
Ezek a napi rutinhoz tartozó döntések, amelyek meghozatalánál - jó esetben - nem használjuk fel az agyi kapacitásunk 100%-át.
Ám vannak a nehéz döntések, munkával, magánélettel kapcsolatban például.
Honnan tudod, hogy jól döntöttél? Mit érzel akkor? Megkönnyebbülsz? Ha igen miért...mert döntöttél végre, vagy mert tudod, hogy jól döntöttél? Ha nem jobb utána, akkor felmerül benned az, hogy talán rosszul döntöttél? Meggondolod magad ezért? Vagy kitartasz a döntésed mellett bízva abban, hogy az idő Téged igazol? Tudom, ezekre a kérdésekre csak az IDŐ adhat választ...
De vajon az ember a szívére hallgasson, vagy az eszére? Mert e két "súgó" a legritkább esetben mondja ugyanazt...nehogy egyszerű legyen.
És megint csak IDŐ...
De mégis...miért nehéz néha meghozni azt a döntést, amiről azt érezzük, hogy hosszútávon jó lesz? A bizonytalanság, hogy tényleg jó lesz-e?
IDŐ...
Miből tudja az ember meríteni azt az erőt, amelynek segítségével meg tudja azt lépni, amit meg kell? Talán egy másik ember jelenlétéből? Talán a napsütésből?
Félünk döntéseket hozni, mert titkon, vagy nem titkon, mindenki azt szeretné, ha Ő járna jól.
Ez újra csak IDŐ...
Márpedig néha meg KELL lépni azt, amit nagyon nehéz...amin akár a jövőnk múlhat...a boldogságunk...az életünk...ezt persze tudjuk józan ésszel, de mégis nehéz...nehéz, mert megváltoztatja az életünket, és ugye azt nem látni előre, hogy milyen irányban...de el kell indulni az úton. Sajnos itt nincs olyan, hogy elindulunk a kereszteződésnél balra, és ha nem tetszik az irány, ha "eltévedtünk, akkor visszatolatunk a kereszteződéshez, és megpróbáljuk a másik irányt.
A Sors nem nyom a kezünkbe se térképet, se GPS-t, hogy megmutassa Nekünk a helyes irányt...így Nekünk kell megtalálni...számos akadályt leküzdve, de ha kitartunk, sikerülni fog, és célba érünk...csak IDŐ...
Ha sikerült meghozni a döntést, tartsunk ki mellett, mert valószínűleg nem véletlenül döntöttünk úgy, ahogy...nagyon fontos, hogy elhatározzunk valamit, és ahhoz tartsuk magunkat...még ha néha az összes energiánkat felemészti...még akkor is, ha sírunk emiatt...még akkor is, ha nagyon fáj...mert minden döntésnek van egy fájdalmas része...a veszteség...
Amikor döntesz, veszítesz...de egyben nyersz is...bezársz egy ajtót, és közben kinyílik egy másik. Lehet, hogy ott, és akkor nem veszed észre...még akkor sem, ha az orrod előtt van...mert talán félsz meglátni...hiába mondják mások, Te nem látod...de idővel észre fogod venni...mert észre KELL venni, ahhoz, hogy élj...
Döntés után, ha fájdalmas volt, és megviselt, akkor padlón érzed magad...ez természetes, de az nem, ha onnan nem akarsz/tudsz felállni...más ember leszel...újratanulod önmagad, új dolgokat fedezel fel...megváltozol....sokat gondolkodsz, keresed az okokat, hogy miért alakult így...hidd le, tök mindegy...így alakult, ha a múlton töprengsz, nem segíti elő se a jelenedet, se a jövődet...csak nyisd ki a szemed...és észreveszed, hogy Rád is vár egy Csoda...kezdetben apró történések...jó dolgok...egy mosoly...egy telefonhívás...élmények...amik lassan elkezdenek abban segíteni, hogy felépítsd önmagad. És ez jó...ha tudod Őket értékelni, akkor jó úton haladsz, és a döntésed miatt hálás lehetsz magadnak...ha nem veszed észre, akkor nem jutsz előre...egy helyben toporogsz...és jobb nem lesz, csak rosszabb...mint tudjuk, a stagnálás nem szinten maradás, hanem valójában csökkenés...csökken az Életed...Te magad...
Bátran, és határozottan előre, még ha oly nehéz is, de megéri!Idővel rájössz..
