Hinni kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog legyen az ember.
Mindenkit szeress, ne sokban bízz,
Ne bánts senkit, ellenséged inkább féljen,
Minthogy legyőzd, barátodat szívedre rejtsd,
Szidjanak hallgatásért, ne beszédért.
"Ha valaha kell majd Neked az életem, csak gyere érte, és vidd."-Csehov
Vallomás
Soha nem tudom abbahagyni az álmodozást,
Képtelen vagyok legyőzni a kínzó vágyakozást...
Vágyom rád, mint szomjazó föld a hűs viharra,
Mint kora hajnalban a szunnyadó mező a kristályos harmatra...
Jobban vágyom Rád mint eddig bármire,
Lehetnék a pokolban, a mennyben vagy bármerre...
Átkaim közt a pokolban is Te lennél a fény
A felhők közt szárnyalva éltetne a remény...
Nem hatna rám a halál csókja, nem ölne meg méreg,
Hiszen éppúgy mint a csöpp cserjét fogja körül a kéreg,
Úgy vigyázol engem, lágyan körülölelsz,
Halk imámra néma árny-csókoddal felelsz...
Ó!!! Azok a sóhajok, melyek azon messzi ajkat hagyják el szüntelen,
Azt az ajkat mesés varázzsá változtatja a képzeletem...
Ó!!! Azok a szemek, izzó tűzként ragyognak be szívem ablakán,
Hangod lágy szellőként süvít szívem néma teraszán...
Ó!!! Az álmom csókja...úgy égeti ajkam, mint izzó parázs,
Ez a remény éltet engem, ez a titkos varázs...
Egyszer azok az ujjak talán érzékien járják be testem,
Hangod halkan súgta fülembe: csukd be szemed!!! de lestem...
Szemeimet éltető varázzsal tölti be a látvány,
Oly gyönyörű vagy mint a tündöklő szivárvány...
Beragyogod az eget, a mennyet és a poklot
S örökké magaddal hurcolsz egy láncra vert rabot...
Én vagyok az, hisz szívem és lelkem is foglyoddá vált,
Hisz életem benned éltető reményre talált...
Kísérni foglak utadon, bármerre is járj
Azért fogok küzdeni hogy csak boldogságot találj...
Mosoly ékesítse arcod, s szemeid ragyogjanak,
S bár lehet ezek az égkövek nem nekem csillámlanak,
De fényük majd beragyogja a végtelen teret,
S talán érezni fogod: valaki titkon szeret...
Ha hajó repít majd, s a tenger nem ad szelet,
Hát én neked adom az utolsó leheletet...
Ha magasban jársz, s a hideg kínoz Téged,
Árny-testemmel meleg kabátként ölellek át Téged...
Ha sivatag forrósága izzítja fel tested
Könnyemmel hűs megnyugvást én varázslok néked...
Ha követ a Halál, s üldöz a végzet,
Én szembeszállok velük, s Érted vállalom a véget...
Ha szíved nem bírná tovább a folytonos rohanást,
Én neked adnám szívemet, az utolsó dobbanást...
Hisz amíg a csillagok az égbolton ragyognak,
Amíg az égitestek szakadatlan forognak,
Amíg a szívek szüntelen dobognak,
Amíg a lelkek árnyak közt suhannak,
Amíg még ver szerelmes szívem,
Amíg még mozdul felhevült testem,
Amíg még illatod lélegezhetem,
Addig neked szentelem az egész életem...
Tiéd vagyok mindhalálig,
Az öregedésig, a megalkuvásig,
A vágyakozásig, a fohászig,
A soha ki nem mondott ábrándig...
Az elárult szánalomig,
Az önmarcangoló gyászig,
Az összetépett valóságig,
A megváltást hozó halálig...
Türelem:a reménytelenség erénynek álcázott enyhébb formája.
Tudnunk kell, mi megy végbe bennünk, hogy rájöhessünk, mit
kell föladnunk. Ahelyett, hogy eltitkolnánk fájdalmunkat,
maradéktalanul föloldhatjuk azt.
A szerelem okozta kín közül a legnagyobb, mikor gyűlölni akarjuk
azt, akit a világon a legjobban szeretünk.
Amióta optimista vagyok, semmi nem jön össze...
A szerelem: csoda. Három napig tart. :S
